2021. júl 05.

K&H: boom a nyugdíjra készülőknél

írta: Cafeteriaguru
K&H: boom a nyugdíjra készülőknél

Jelentősen nőtt a nyugdíjas évekre takarékoskodók száma

Egyre többen készülnek tudatosan az időskorukra – közölte a
K&H. A társaságnál az idei év első négy hónapjában 43 százalékkal több nyugdíjbiztosítási
szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban, amiben a bázishatás – azaz a koronavírus-
járvány tavalyi megjelenése miatti óvatosság – is szerepet játszott. A nyugdíjbiztosítások
állománya pedig a múlt év végéhez képest több mint 6 százalékkal nőtt.
Megugrott a nyugdíjas éveikre tudatosan készülők száma, akik aktív éveikben való
takarékoskodással az állami nyugdíj mellett extra jövedelmet szeretnének maguknak biztosítani.

Plusz 43 százalék
Ezt mutatják a K&H legfrissebb adatai: 2021 első négy hónapjában az előző év azonos időszakához
képest 43 százalékkal többen kötöttek nyugdíjbiztosítást a társaságnál. Ebben fontos szerepet játszik
az öngondoskodásra való nyitottság mellett a nyugdíjbiztosításokhoz járó állami támogatás, ami a
befizetett díj után évente 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adókedvezményt jelent a
gyakorlatban.

A növekedésnek köszönhetően a tavalyi év záróállományához képest idén április végén már 6
százalékkal több nyugdíjbiztosítási szerződést kezelt a K&H.

45 ezren számolták ki
Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője
hozzátette: „A legújabb adatokból az látszik, hogy a járvány okozta bizonytalan helyzet miatt egyre
többen tartják fontosnak, hogy felkészüljenek az időskorukra és megfelelő anyagi háttérrel vágjanak
neki a nyugdíjas éveiknek. Különösen fontos, hogy a fiatalabb korosztály is egyre nyitottabb az
öngondoskodásra, a jövő tudatos tervezésére. Ezt mutatja, hogy bár a teljes nyugdíjbiztosítási
szerződésállományunk több mint 17 százalékát adják a 35 év alattiak, a 2021-es új kötések esetén
már közel 20 százalékos a részesedésük.”

A szakember szerint abból is látszik, hogy egyre többen érdeklődnek a nyugdíjbiztosítások iránt,
hogy a társaság nyugdíjkalkulátorával 45 ezer alkalommal számolták ki az érdeklődők, hogy a
jelenlegi szabályok és kilátások szerint mekkora nyugdíjra számíthatnak alapesetben és mennyivel
tudnák kiegészíteni a jövedelmüket egy nyugdíjmegtakarítás segítségével.

Szólj hozzá