2015. feb 19.

Hasít a flottapiac

írta: gazd
Hasít a flottapiac

A válság ellenére viszonylag kedvező múlttal és jó kilátásokkal rendelkezik a jármű- és lízingpiac egyik kivételes szegmense, a flottapiac. Ezen a részpiacon a válság előtti szinthez képest, hat év alatt 1 százalékkal nőtt az eszközérték, miközben a lízingpiacon összesítve 70 százalékos volt a csökkenés. A szakemberek növekedést várnak a piacon, már csak azért is, mert a flottás megoldás 20-30 százalékos árelőnyt biztosít az ügyfeleknek. Emellett a nemzetközi példák alapján is bőven van tér a fejlődésre – derül ki a Magyar Lízingszövetség összefoglalójából.

flotta1.jpg

Bár a válság a lízingkonstrukciókon alapuló flottapiacon is érezhető volt, ez a szegmens jóval stabilabb maradt, mint a többi részpiac.  „Egyszerűen fogalmazva, a flottapiac annyiban szerencsés helyzetben van, hogy sosem áll le. Autóflottákra mindig szükség van, egy-egy, több tucat vagy akár több száz autót használó cég előbb-utóbb mindenképp megjelenik vásárlóként” – utalt a flottapiac sajátosságaira Tekse Kálmán, a Magyar Lízingszövetség alelnöke.

Jobban áll a flotta

A flottaszegmens teljesítményét jól mutatják a Magyar Lízingszövetség historikus adatai. A 2007-es és 2013-as adatok összevetése alapján a bruttó eszközérték a teljes lízingpiacon közel 70 százalékkal csökkent, így 511 milliárd forintot tett ki 2013-ban, míg a flottaszegmensben ezen időszak alatt 1 százalékkal nőtt a bruttó eszközérték és így 66 milliárd forintos értéket ért el tavalyelőtt.

Az is alátámasztja a flottapiac kivételes teljesítményét, hogy a lízingpiacon az összesített finanszírozott érték 2007-hez viszonyítva 2013-ra 70 százalékkal 365 milliárd forintra mérséklődött, a flotta esetében azonban mindössze 7 százalékkal 58 milliárdra apadt az összeg.

Kedvező kilátások

Tekse Kálmán azt is elmondta, hogy az előzetes adatok alapján a flottapiac jól szerepelt a múlt évben is. A tavalyi 20 százalékos járműpiaci bővülésben fontos szerepet játszott a flottaszegmens is, részben a jegybanki hitelprogramnak köszönhetően.

A flottaszegmensben tavaly 65 milliárd forintra rúgott a finanszírozott összeg, ez 12 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A szerződések száma pedig 10 százalékkal 13 ezer fölé nőtt. A kilátások szintén kedvezőek: egy operatív lízing keretében finanszírozott flottavásárlás többek között az áfa-visszaigénylésnek köszönhetően egy-egy autóra vetítve akár 30 százalékos megtakarítást jelenthet. 

A költségelőnyök mellett a nemzetközi példák alapján is van tér a növekedésre: Nyugat-Európában a céges kézben lévő járművek 50-80 százaléka operatív lízinggel kombinált flottaszolgáltatás keretében kerül a vállalkozásokhoz, Magyarországon ez az arány 10 százalék körüli – tette hozzá a Magyar Lízingszövetség alelnöke, aki szerint a jegybanki hitelprogram a következő időszakban is hozzájárulhat a növekedéshez.

Szólj hozzá

flotta Lízingszövetség Tekse Kálmán