2015. jan 16.

Járműfinanszírozást is érinti a svájci frank erősödése

írta: Cafeteriaguru
Járműfinanszírozást is érinti a svájci frank erősödése

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a svájci frank árfolyamának rendkívüli erősödése mintegy 250 ezer deviza-alapú járműfinanszírozási szerződést érint. Ezen szerződések állománya 300 milliárd forint. A szövetség várakozásai szerint a havi törlesztőrészletek összege nagyságrendileg az árfolyam elmozdulás mértékével növekszik a frank erősödése miatt.

 chf.jpg

Lévai Gábor, a szövetség főtitkára kiemelte: arra egyelőre nehéz becslést adni, hogy az ügyfelek hány százaléka nem fogja tudni fizetni a megnövekedett törlesztést, de tény, hogy a 2008-as (mintegy 20 százalékos) árfolyam elmozdulás is megnövelte a bedőlő hitelek arányát. Másrészt sok ügyfél csak a szerződés hosszabbításával tudta folytatni a havi törlesztések fizetését. Erre számít a Szövetség a mostani drasztikus mértékű árfolyam elmozdulás következményeként most is.

A 2008-as árfolyam-növekedés hatásait a lízingcégek nagyjából 3-6 hónappal később érzékelték. Most arra számít a szövetség, hogyha tartósan magas marad a CHF árfolyam, akkor a negatív hatások már a következő 1-3 hónapban jelentkezhetnek, mivel a lakossági ügyfeleknek most kevesebb a tartalékuk, mint a válság kitörésekor volt.

A lakossági ügyfeleken túl, a magas CHF árfolyam 1000-1200 kis- és középvállalati lízingfinanszírozott ügyfelet is hátrányosan érint. Az általuk lízingelt eszközökre igénybe vett lízingforrások értéke 15 milliárd forint.

A Magyar Lízingszövetség a drasztikus árfolyam-erősödés kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy a fizetési nehézségekkel szembe kerülő ügyfelek ne halogassák a probléma kezelését és forduljanak segítségért a lízingtársaságokhoz.

Szólj hozzá

svájci frank Lízingszövetség Lévai Gábor járműfinanszírozás