2014. nov 20.

Autisták munkái vonultak fel a kifutón

írta: Cafeteriaguru
Autisták munkái vonultak fel a kifutón

Példa nélküli kezdeményezés tanúi lehettek azok, akik részt vettek az autista művészek rajzait felhasználó hazai divatmárka, az Autistic Art legújabb kollekciójának bemutatóján. A Jaksity György által alapított Mosoly Otthon Alapítvány ugyanis a világon egyedülálló kezdeményezést valósít meg Magyarországon: autizmussal élő művészek alkotásaira épülő önálló dizájnmárkát alapított. Az alapítvány az elmúlt 6 évben 90 millió forinttal támogatta az autizmussal élők lakóotthonait, az autizmussal élők grafikái pedig exkluzív hernyóselyem sálakon és egyéb termékeken is megjelennek immár. A november 13-i alapítványi esten a Kele Clothinggal és az Artista Stúdióval közösen megálmodott kollekciókat is bemutatták a kifutón.

Az Autistic Art márka legújabb, exkluzív hernyóselyem sálakat felvonultató kollekciója és magyar dizájnerekkel közösen megalkotott ruhák játszották a főszerepet 2014. november 13-án a Mosoly Otthon Alapítvány estjén. A VAM Design Centerben megtartott divatbemutatón az autista művészek által rajzolt mintákkal díszített sálak mellett két magyar divatmárkával közösen életre keltett kollekció is debütált. A Kele Clothing egyedi mintákkal ellátott, az Autistic Art számára tervezett pulóvereit – amelyekhez kapcsolódó hivatalos kampány november végén indul - és az Artista Stúdió egyedi kollekcióját szintén az autizmussal élő tehetségek rajzai inspirálták. A divatshow művészeti vezetője Lakatos Márk stylist, a rendezője pedig Lukács Gabi, aki többek között a Gombold Újra! magyar tehetségeket felkaroló divatbemutató rendezője is volt.

Mosoly Otthon Alapítvány Est.JPG

Kele Clothing x Autistic Art.JPGAz Autistic Art a Mosoly Otthon Alapítvány saját márkája. Az alapítvány célja, hogy a Magyarországon autizmussal élő gyermekek és felnőttek életkörülményeit javítsa. Ennek érdekében kezdte el az alapítvány a lakóotthonokban a művészeti foglalkozások szervezését autista fiatalok részére. A művészeti program vezetője Tarr Hajnalka képzőművész, aki az esemény kapcsán elmondta: „Az autisták vizuálisan gondolkodnak, nem pedig fogalmakban, és a művészeti foglalkozások már nagyon hamar megmutatták, hogy sajátos képi világgal bírnak. Ugyanakkor ők nem létre akarnak hozni valamit, vagyis a szó klasszikus értelmében nem alkotnak, miközben egyértelmű, hogy valódi alkotás születik a kezeik között. Lenyűgöző a képi világ, lenyűgöző a színhasználat, a technika.”

A Mosoly Otthon Alapítvány kezdeményezése mellé állt több elismert magyar zenész és színész is, a rendezvényhez Gryllus Dorka, Herrer Sára, Kovács Krisztián, Ónodi Eszter, Petrik Andrea és Tornyi Ildikó is csatlakozott. 

„Igazán egyedi és nagyszerű kezdeményezésnek találom, hogy autista fiatalok rajzait használják fel dizájnelemként egy-egy sál, pulóver vagy ruha elkészítéséhez. Ráadásul a vevők a termék megvásárlásával még jó célt is szolgálnak, hiszen az értékesítésből befolyó összegből az autizmussal élők lakóotthonait támogatja az alapítvány” – mondta Ónodi Eszter.

A divatbemutatót követő jótékonysági aukción 65 kortárs, illetve autizmussal élő művész által készített festmény és rajz talált gazdára. Az aukción elárverezett tárgyakból, az esten megvásárolt Autistic Art termékek árából és a támogatásokból mintegy 15 millió forint gyűlt össze. A jótékonysági árverésen befolyt összeget az alapítvány teljes egészében az autizmussal élők életkörülményeinek javítására fordítja.

„Nagyon örülök annak, hogy idén ismét sikeres jótékonysági aukciót tudtunk tartani és bízom abban, hogy a nagy sikerrel bemutatkozó, az autista fiatalok rajzaira épülő Autistic Art design márka komoly jövő előtt áll. Ez a márka és a márkanévvel ellátott termékek értékesítése hozzásegíthet minket ahhoz, hogy a több mint egy tucat, az ország területén működő autista otthont és más, a területen velünk együttműködő civil szervezetet még nagyobb mértékben tudjuk támogatni.” – emelte ki Jaksity György, a Mosoly Otthon Alapítvány alapítója, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke.

Az alapítvány fontos törekvése, hogy a művészeti program keretében készülő rajzok, minták felhasználásával ne csak egyedi és exkluzív divattermékekkel, hanem például noteszekkel, füzetekkel, exkluzív karácsonyi ajándékokkal is a nagyközönség elé lépjen.

Szólj hozzá

mosoly otthon alapítvány autistic art