2014. okt 30.

Az Erste hozta a várt számokat

írta: Cafeteriaguru
Az Erste hozta a várt számokat

A BANKCSOPORT STABIL TŐKEBÁZISRÓL TETT TANÚBIZONYSÁGOT, EMELLETT A HITELKIHELYEZÉSEK NÖVEKEDÉSE VÁRHATÓ A ROSSZ HITELEK NAGYARÁNYÚ LEÉPÍTÉSE MELLETT.

erste_group_logo.jpg

„A 2014 első kilenc hónapjára vonatkozó eredményünk megfelel a nyár folyamán kiadott előrejelzésünknek” – jelentette ki Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója az első háromnegyed évi eredményekkel kapcsolatban. „Magabiztosan megfeleltünk az Európai Központi Bank eszközminőségi felülvizsgálatán és az Európai Bankhatóság stressztesztjén egyaránt, annak ellenére, hogy egyes kelet-közép-európai alappiacainkra – elsősorban Csehországra és Horvátországra – vonatkozóan szigorúbb feltételrendszer került alkalmazásra, mint a dél- és nyugat-európai piacok esetében. Ennek értelmében pótlólagos kockázati céltartalék képzése nem várható. Éves összevetésben egymilliárd eurót meghaladó mértékben sikerült csökkentenünk nem teljesítő hitelállományunkat, ami immár egyhuzamban ötödik negyedéve komoly mértékben javuló hitelminőséget mutat. A várható enyhe visszaesés ellenére a kelet-közép-európai térség növekedési kilátása még mindig a duplája az eurózóna előrejelzett bővülésének. Ez a fejlemény hosszú idő után újból lehetővé teszi az egészséges hitelállományunk növekedését. Tőkehelyzetünk a vártánál is jobb, így a CET 1 alaptőkeráta a várakozásaink szerint az év végén is meghaladja a tíz százalékos küszöböt” – zárta Andreas Treichl a gondolatmenetet.

A főbb számadatok(Alább a 2014. január-szeptemberi időszak adatai kerültek összevetésére a 2013. január-szeptemberi időszak adataival; illetve a 2014.szeptember 30-i adatok a 2013. december 31-i állapottal).

A nettó kamatbevétel 3515,8 millió euróról 3369,6 millió euróra esett vissza főként a tartósan alacsony kamatkörnyezet és az árfolyamhatások következtében. A nettó díj- és jutalékbevétel 1343,7 millió euróról 1372,7 millió euróra nőtt az alapkezelői üzletág javuló teljesítményének köszönhetően. A nettó kereskedési ésa piaci értéken tartott eszközökből származó eredmény 184,2 millió euróról 166,5 millió euróra csökkent. A működési bevétel 5117,5 millió eurót tett ki, ami 2,8 százalékos visszaesést jelent az előző időszakban elért 5263,3 millió euróhoz képest.

Az általános igazgatási költségek 2924,4 millió euróról 2783,7 millió euróra csökkentek, ami 4,8 százalékos visszaesést jelent főként a csökkenő személyi kiadásoknak (az Erste Bank Ukraine értékesítésének és a BCR nyereségessé tételét célzó programnak) köszönhetően. Ennek hatására a korábbi 2338,9 millió euróhoz képest 0,2 százalékos visszaesést jelentő 2333,8 millió eurós üzemi eredmény, és 55,6 százalékról 54,4 százalékra javuló költség/bevétel arányjelentkezett

A 2014-es kockázati költségek emelkedését előrejelző 2014. július 3-i bejelentéssel összhangban a nem piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök értékvesztéséből származó nettó veszteség 34,5 százalékkal növekedve 1674,9 millió euróra, azaz az átlagos ügyfélhitelekhez viszonyítva 175 bázispontra nőtt (szemben az előző időszaki 1245,0 millió euróval és 120 bázisponttal). Ez elsősorban annak a számlájára írható, hogy a romániai nem teljesítő hitelek állományának előzetesen bejelentett gyorsított leépítése miatt további kockázati költségek jelentkeztek. Az NPL ráta, azaz a nem teljesítő hitelek aránya a romániai bedőlt hitelek értékesítése nyomán jelentős mértékben, 8,9 százalékra esett vissza az előző időszaki 9,6 százalékról. Ennek megfelelően azNPL-fedezeti ráta szintén jelentős mértékben javulva 68,8 százalékot mutatott az időszak végén, a korábbi 63,1 százalék után.

Az egyéb üzemi eredmény -1682,7 millió eurót tett ki a korábbi -520,2 millió euró után elsősorban a Romániában 420,9 millió euró értékben végrehajtott goodwill-leírás, valamint az összesen 489,8 millió értékben eszközölt márkanév-, és ügyfélkapcsolati leírás következtében. A banki tevékenységeket terhelő adóterhek ismét jelentősnek bizonyultak, összesen 208,7 millió eurót téve ki a korábbi 247,1 millió euró után, a következő megoszlásban: 95,3 millió eurós adófizetési kötelezettség jelentkezett Ausztriában a korábbi 125,0 millió euró után, Szlovákiában 31,5 millió euró az előző időszaki 31,1 millió euró után, Magyarországon pedig a korábbi 90,9 millió euró után 81,8 millió euró (de ebben már szerepel a 2014. évi teljes, 47,9 millió eurót kitevő bankadó is). Az egyéb üzemi eredmény sor emellett tartalmazza a magyar parlament által elfogadott devizahiteles törvény nyomán jelentkező költségeket, amelynek mértékét az Erste Group 360,8 millió euróra becsüli.

bevételt terhelő adók433,9 millió euróra nőttek a halaszott (nettó) adókövetelések 141,1 millió euróra rúgó veszteségleírása nyomán. Az előzetes előrejelzéseknek megfelelően a tulajdonosoknak fizetendő osztalék-1484,0 millió euróra módosult a korábbi 430,6 millió euróról.

Az IFRS szerinti teljes tőkeállomány 13,7 milliárd euróra csökkent a korábbi 14,8 milliárd euróról. A common equity tier 1 alaptőke (CET 1, kiinduló) 10,9 milliárd euróra nőtt az előző időszaki 11,2 milliárd euró után (a Bázel 2.5 előírásainak megfelelően). A kockázattal súlyozott eszközök 100,6 milliárd euróra bővültek (a korábbi 97,9 milliárd euró után). A common equity tier 1-es alaptőkeráta (CET1, kiinduló) 10,8 százalék lett az előző időszaki 11,4 százalék után (a Bázel 2.5 előírások szerint). A teljes tőkeráta (Bázel 3, kiinduló) 15,7 százalék lett a korábbi, a Bázel 2.5 szerint kalkulált, 16,3 százalékkal szemben.

A mérlegfőösszeg 197,0 milliárd eurót tett ki az előző időszakban jelentkező 200,1 milliárd euró után. Az ügyfélhitelek nettó állománya enyhe bővülést mutatva 120,5 milliárd euróra nőtt a korábbi 119,9 milliárd euró után. A hitel/betét arány 100,3 százalékon állt (a korábbi 98,0 százalék után).

Szólj hozzá

erste q3 erste group